II. Fejezet

*Martina Stoessel szemszöge*

Ruggeroval beszélgettem, mikor egy magas, mogyoró barna szemű barna hajú srác belépett az ajtón. Kockás inget viselt csőnadrággal. Tipikus menő srác benyomással. Mögötte jött két csaj és két srác.

-Ki ő? -kérdeztem, ez tök olyan volt mint a Twilight.

-Jorge Blanco, régen tök jóban voltunk, de aztán teljesen megváltozott. -mondta és szúrósan nézett rá.

-Miért?- kérdeztem. Túl kíváncsi vagyok.

-Hát ovi óta nagyon jó barátok voltunk, de tavaly elkezdet távolodni, gúnyolódni, flegmázni. Később egymáshoz sem szóltunk, egyik nap amikor a sulinak vége volt kimentem szokásosan a park felé mentem, és akkor megláttam ahogyan cigizik Alba Rico-val és Diegoval, később csatlakozott hozzá Mercedes és Nicolás. Nem mondtam el senkinek, csak neked. -mondta keserűen.

-Értem -mondtam és lesütöttem a szemeimet. -sajnálom.

-Nem te tehetsz róla, csak egyet kérek -mondta komolyan.

-Mit? -kérdezte és ráemeltem tekintetemet.

-Nem mész a közelébe, nem állsz vele szóba. A saját érdekedben. -mondta. Csak bólintottam.

Becsengettek, így az óra kezdetét vette. A tanár mindenkinek bemutatott, s éreztem Jorge tekintetét rajtam, amitől egy kicsit beparáztam, de fogalmam sincs miért.

Órák után Ruggeroval beültünk egy kávézóba.

-Amúgy ha nem zavar eljön pár barátom. -motyogta, én csak mosolyogtam.

-Nem zavar, de szerinted kedvelni fognak? -aggodalmaskodtam.

-Biztosan -nevetett.


Épp beszélgetést folytattunk, mikor megszólalt a telefonom. Anya írt.

-Bocsi Ruggero most mennem kell, majd máskor bepótoljuk. -motyogtam szomorúan.

-Rendben, de megadnád a telefon számod?

-Persze -mosolyogtam és leírtam egy lapra.

-Köszi, majd hívlak. -motyogta, megölelt és két puszival búcsúztunk el.

Haza fele indultam és egy duda szót hallottam mögülem.

Hátra fordultam, és egy motoros sráccal (?) találtam szembe magamat. Megálltunk, leállította a motort és levette sisakját.

Jorge.

-Szia édes. Hova hova? - kérdezte egy mosoly kíséretében.

-Szia és haza, hogy ha megbocsájtasz, én most megyek. -mondtam, majd sarkom fordultam és újra megindultam.

-Ugyan édes. Haza vihetlek ha gondolod. -kiáltotta utánam.

-Köszönöm, de semmi szükségem rá. -morogtam és gyorsabban sétáltam. Hallottam ahogy beindítja motorját és egy pillanat alatt elsuhant mellettem.

Nagyot sóhajtottam és folytattam utamat.

Mikor haza értem besétáltam a házba, de mikor megpillantottam anyát, a vér is megfagyott bennem...